Kellemes Ünnepeket kívánunk! Ezt tette az Eurofins a közösségért 2023-ban.
Tisztelt Partnerünk!
A környezetvédelem, az élelmiszer-biztonság és a gyógyszervizsgálatok, valamint a szaktanácsadás mellett az Eurofins elkötelezett a társadalmi felelősségvállalás mellett. Jelen összeállításunkkal kívánunk Önnek kellemes karácsonyt és boldog új évet, remélve, hogy az itt közölt tartalmak az értékes információikkal és a csodálatos képekkel még értékesebbé tehetik az ünnepeket.
Az év végéhez közeledve engedje meg, hogy ezúttal nem az új módszereinkről, az Ön vállalkozásának eredményességét segítő laboratóriumi vizsgálatainkról, szaktanácsadásunkról tájékoztassuk, hanem a vállalatcsoportunk olyan tevékenységeiről, amelyekre a kiemelkedően magas színvonalú szakmai teljesítményünk mellett ugyancsak rendkívül büszkék vagyunk: társadalmi felelősségvállalásunkról.
A PET Kupán „örök életű” vegyületre bukkantunk!
A PET Kupa Magyarország egyik legelőremutatóbb környezetvédelmi kezdeményezése. Amellett, hogy az önkéntesek (köztünk az Eurofins munkatársai) évről évre több szakaszon is megtisztítják a Tiszát és mellékfolyóit a szeméttől, szakmai konferenciákon is felhívják a figyelmet a felszíni vizeinket veszélyeztető jelenségre. Az Eurofins Analytical Services Hungary Kft. a PET Kupát támogató vizsgálata során a polifluorozott alkilvegyületek (PFAS) közé tartozó perfluorooktán-szulfonsavat talált a folyóban, ráadásul határérték felett: az örök életű anyagok közül is az egyik legöregebbet találták meg a vízben.
Csodálatos madaraink látványos fotókon
A Fővárosi Állat- és Növénykertben nagyszabású ünnepség keretében hirdették ki az idei Birdo Az év madárfotósa 2023 fotópályázat győzteseit. A lenyűgöző, díjnyertes pályamunkák egészen január közepéig megtekinthetők. Külön büszkeség számunkra, hogy az Eurofins Analytical Services Hungary Kft. immár második alkalommal az esemény egyik főtámogatója. Kattintson a gyönyörű képekért!
Hogyan látják a világot egy laboratórium munkatársai?
Nem mindig gondolunk arra, hogy a környezetünket, élelmiszereinket, általában az életünket milyen veszélyek fenyegetik. Erre a jelenségre hívja fel a figyelmet az Eurofins magyarországi laboratóriumhálózatának fotópályázata: műanyagok a vizekben, légszennyezés, azbeszt, mérgező gombák a földeken: megannyi kihívás gyönyörű képeken. A kollégáink körében meghirdetett fotópályázat rávilágít arra, hogy az élet szinte összes területén szükség van a folyamatos laboratóriumi vizsgálatokra.
Független vizsgálólaboratórium az élelmiszer-biztonságért
Az Eurofins Analytical Services Hungary Kft. Élelmiszer-vizsgáló Laboratóriuma a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal (Nébih) közösen az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb és legnagyobb volumenű Hungalimentaria konferenciáját bonyolította le április közepén: két napon át közel 400 résztvevővel, 60 előadással, 20 kiállítóval a legfontosabb aktuális kihívásokat elemezve tanácskoztak a hazai élelmiszer-biztonság meghatározó szereplői.
Támogatjuk a fiatal kutatókat – együttműködésünk a Budapesti Műszaki Egyetemmel
A Munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak emléknapján, április 28-án a munkavégzés során megsérült, megrokkant vagy meghalt dolgozókra emlékeztek.
Az Eurofins Analytical Services Hungary Kft. a konferencia és kiállítás támogatójaként is részt vett a rendezvényen. Támogattuk emellett a BME Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszék 60. jubileumi ünnepségét, valamint a BME Vegyészmérnök és Biomérnöki Kar diákversenyét is.
Ismét mi vizsgáltuk Magyarország Cukormentes tortáját
A Kikelet elnevezésű, hozzáadott cukor nélkül készült alkotás nyerte idén az Egy Csepp Figyelem Alapítvány Magyarország Cukormentes Tortája versenyét – hirdették ki a szervezők az Országház Vadásztermében tartott sajtótájékoztatón. A győztes torta vizsgálatait immár 12 éve az Eurofins Analytical Services Hungary Kft. független vizsgálólaboratórium végzi el.
Nem tartjuk magunkban: sajtómegjelenéseink 2024-ben
Az elmúlt tíz évben több, mint 2000 alkalommal jelentünk meg a hazai sajtóban, 2023-ban is hoztuk az átlagot száztíz cikk foglalkozott az Eurofins eredményeivel az online médiában. Balatoni mikroműanyag-méréseinkről, a Hungalimentaria konferenciáról, PFAS-vizsgálatainkról, mikotoxin-vizsgálatainkról és még számos érdekes témáról számolt be a fősodratú és a szakmai sajtó. A megjelenéseket ide kattintva tekintheti meg. Aktívan jelen vagyunk a közösségi médiában is, Facebook oldalunkon ugyancsak több, mint száz posztot helyeztünk el, jelentős részben a tudományos weboldalunkon, a Laboratorium.hu-n cikkek közül.
Elismerések, díjak
A társadalmi felelősség területén kifejtett tevékenységünk egyik legfontosabb elismerése a csak néhány tucat hazai vállalat által elnyert Business Superbrands-díj. Az Eurofins Analytical Services Hungary Kft. a Dun & Bradstreet AAA Platinum Excellence Tanúsítványát is elnyerte el: cégünk pénzügyileg stabil, megbízható, a velünk történő üzleti kapcsolat kockázata rendkívül alacsony. Két projektünkkel is a legjobbak közé került az Eurofins Analytical Services Hungary Kft. a Greengage 2023 verseny döntőjében is.
Még egyszer nagyon boldog ünnepeket kívánunk!
Üdvözlettel:
Eurofins Analytical Services Hungary Kft.