Mobile search icon
hu >> Rendezvenyeink

Rendezvényeink


február 1. – Orvostechnikai konferencia az Eurofins részvételével

2024-ben 6. alkalommal rendezik meg a Lehetőségek és Kihívások Konferenciát, amelynek célja, hogy az egészségiparban és orvostechnikában dolgozókat, gyártókat tájékoztassa a hazai és nemzetközi innovációkról, szabályozási környezetről, fejlesztési forrásokról, illetve a hatósági eljárások aktualitásairól. A konferencián az Eurofins Analytical Services Hungary Kft. Egészségvédelmi üzletága is részt vesz, standdal és szakmai információval állunk rendelkezésére.



március 5-7. – SIRHA: az Eurofins standdal és szakmai konferencia keretében is részt vesz a legnagyobb hazai élelmiszer-kiállításon

A SIRHA Budapest, közép-kelet Európa legjelentősebb nemzetközi élelmiszeripari és HoReCa szakkiállítása 2024. március 5. és 7. között hatodik alkalommal várja a szakembereket a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központba. Az eseményen az Eurofins Food and Feed Testing üzletága is részt vesz kiállítóként standdal, információs anyagokkal és szakértő kollégáink tájékoztatásával. Felhívjuk a figyelmét, hogy a SIRHA kiállítás keretein belül március 7-én konferenciát is rendezünk, amelynek témája: FCM-anyagok vizsgálata – régi és új kihívások. Fókuszban: az újrahasznosított élelmiszer-csomagolás.



október 1-3. Environtec by Ökoindustria: az Eurofins szakmai előadással és standdal is jelen lesz az egyik legjelentősebb hazai környezetvédelmi eseményen

Együttműködve a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségével és a Messe & Marketing Michael Pittscheidt szakmai támogatásával ősszel nyitja meg kapuit az első ENVIRONTEC powered by ÖKOINDUSTRIA nemzetközi környezetipari, infrastruktúrafejlesztési, hulladék- és vízgazdálkodási szakkiállítás. Az eseményről nem hiányzik az Eurofins Analytical Services Hungary Kft. Környezetanalitikai Üzletága sem, standdal, szakmai előadással és számtalan hasznos információval várjuk az érdeklődőket.



november 14. LABINÁRIUM - Élelmiszer-adalékanyagok nyomában

LABINÁRIUM-on többek között az alábbi kérdésekre szeretnénk választ adni:

    • Hogyan, milyen módszerekkel lehetséges az élelmiszer-adalékanyagokat vizsgálni, és milyen vizsgálatokat tud felajánlani az Eurofins Food and Feed Testing Hungary és a nemzetközi Eurofins csoport ezekre az anyagokra vonatkozóan?
    • Milyen adalékanyagokat lehet használni élelmiszerekben, milyen szabályozás vonatkozik az adalékanyagok használatára, és miért van szükség egyáltalán a vizsgálatukra?
    • Milyen korlátozások vannak érvényben élelmiszerektől függően az adalékanyagok esetében?
    • Hogyan ismerjük fel egy élelmiszer címkéjén az összetevőlistában szereplő adalékanyagot?

Előadó: Dr. Dregus Mártának, az Eurofins Food and Feed Testing Hungary szakértője


november 7. LABINÁRIUM - Hormonháztartást zavaró vegyületek vizeinkben

Természetes vagy mesterséges hormonok, gombák toxinjai, gyógyszerek, nehézfémek, ftalátok (lágyítószerek), illetve az egyik leghírhedtebb, egyre több helyen szabályozott vegyület, a biszfenol A (BpA): mind-mind jelen vannak környezetünkben, és jelentős részük alkalmas a hormonháztartás megzavarására, rendellenes fejlődést, tumort, a koncentrációs képesség romlását, a fejlődési folyamatokat késleltetését okozva, felborítva pajzsmirigy-működésünket.

Mivel ezek az anyagok bizony még sokáig velünk lesznek, kiemelkedően nagy a szerepük az akkreditált vizsgálólaboratóriumoknak, hiszen a tudomány és a jogi, hatósági szabályozás is csak akkor tud hatékonyan fellépni ezekkel az anyagokkal szemben, ha előbb pontosan megmérték azokat.

Palotai Zoltán (Eurofins Analytical Services Hungary Kft., Környezetanalitikai üzletág vezetője) és Dr. Szabó István (a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem docense) előadásaikban sok szempontból járják körbe a témát.



március 28-29. – International Food and Feed Meeting – Budapest

Megtisztelő számunkra, hogy ezúttal Budapestre, az Eurofins Analytical Services Hungary Kft. újpesti tudásközpontjába látogatnak az Eurofins-csoport vezető élelmiszervizsgálati szakemberei.


március 22. – Birdo – Az év madárfotósa pályázat kiállítása (tervezett időpont)

A természet- és környezetvédelem ügyét is szolgáló kezdeményezés maximálisan illeszkedik az immár az Eurofins-csoport tagjaként működő Eurofins Analytical Services Hungary Kft. CSR-stratégiájához, így nem volt kérdés, hogy a pályázatot – konkrétan a gyönyörű fotókat tartalmazó fotóalbum megjelenését – laboratóriumunk is támogatja.

A támogatásunkról itt, a pályázatról pedig itt olvashat és nézhet gyönyörű képeket, amelyek immár laboratóriumunk aulájába is beköltöznek egy időre.



BME Emléknap

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) „A munkavédelem aktualitásai – Tapasztalatok, adatok és feladatok” címmel tartottak konferenciát április végén. Az Eurofins Analytical Services Környezetvédelmi Üzletágának kollégái oktatóként évek óta részt vesznek a BME posztgraduális képzésében, ezúttal támogatóként, kiállítóként is jelen voltunk a rendezvényen.

Itt olvashat a részletekről


április 18-19. – Hungalimentaria – Élelmiszerbiztonsági konferencia és szakkiállítás

Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy a soron következő konferenciát 2023 áprilisában rendezzük meg.

A Nébih és az Eurofins Analytical Services Hungary Kft. szervezésében megvalósuló nagyszabású tudományos tanácskozás mottója: „Élelmiszerbiztonság folyton változó környezetben”.

A konferencia időpontja: 2023. április 18-19.

A konferencia helyszíne: Aquaworld Resort Budapest Hotel, 1044 Budapest, Íves út 16.

A konferenciáról bővebben itt tudakozódhat, itt pedig jelentkezhet is résztvevőként, előadóként vagy kiállítóként.



MAVÍZ Laboratóriumi Értekezlet

Aranyfokozatú támogatóként és szakmai előadással vettünk részt a MaVíz konferenciáján.
Az Eurofins Analytical Services Hungary Kft. független laboratórium aranyfokozatú támogatóként vett részt a Magyar Víziközmű Szövetség (MaVíz) Siófokon megrendezett XXVIII. Országos Laboratóriumi értekezletén.
Összefoglalónkat hamarosan olvashatják a honlapon!


Greengage díjátadó

Két projektünkkel is a legjobbak közé kerültünk a Greengage 2023 verseny döntőjében. Az Egy szemétdombbalkevesebb és a Hogyan lesz energia a dinnyehéjból? elnevezésű kampányainkkal az ország legtekintélyesebb nagyvállalatai között szerepeltünk.

Itt olvashat a részletekről



Részvételünk a PET Kupán: csapatként és ingyenes vizsgálatokkal!

Július 29. és augusztus 6. között rendezik meg a XI. felső-tiszai PET Kupát, ahol munkatársainkkal mi is részt veszünk a folyó egy szakaszának megtisztításában. Ezután a hulladékból ácsolt hajóval benevezünk a versenyre is. A rendezvény ideje alatt ingyenes PFAS-vizsgálatot biztosítunk, amelyből rengeteg, a folyó állapotáról tanúskodó, információ birtokába kerülhetünk. Az eredményekről hamarosan tájékoztatjuk kedves partnereinket is: https://www.eurofins.hu/hu/hírek/